Bár a magyar kormány a saját szuverenitására nagyon kényes, közben komoly hirdetési kampányokat folytatott többek között Szlovákiában és Lengyelországban.| Direkt36 - A Direkt36 egy oknyomozó újságíró központ, amelynek célja, ...
Rogánék először bíztak abban, hogy megúszható az ügy, de a felmérések kijózanították őket. Varga Judit még két nappal a lemondása előtt sem adta jelét annak, hogy veszélyben érezné a karrierjét. A Sándor-palota Balog Zoltánra mutogatott, de Orbánnak ez kevés volt. A Direkt36 új részleteket derített ki a kegyelmi botrány belső kormányzati történéseiről.| Direkt36 - A Direkt36 egy oknyomozó újságíró központ, amelynek célja, ...
A Direkt36 és a Telex több egymástól független forrásból úgy értesült, hogy a megbukott államfőhöz régóta közel álló, a református egyházat vezető Balog fontos szerepet játszott a kegyelmi ügyben. Balog állítólag azzal magyarázta ezt később, hogy az egyháza vezetésében voltak támogatói a kérvénynek.| Direkt36 - A Direkt36 egy oknyomozó újságíró központ, amelynek célja, ...
A korábbi államfőnek saját bevallása szerint "pokoli másfél éve" volt a lemondás óta, de vigasztalódhatott az elnöksége alatt begyűjtött ruhatárával. A Direkt36 által megszerzett adatok szerint a ruhák többségét Novák a lemondása után ingyen megtartotta, a kisebb részét pedig jóval áron alul megvásárolta a volt munkahelyétől.| Direkt36 - A Direkt36 egy oknyomozó újságíró központ, amelynek célja, ...
A kormányközeli médiában gyakran szereplő Georg Spöttlének egyik közeli ismerőse akadt fenn egy átvilágításon a propagandista orosz kapcsolatai miatt. A Direkt36 birtokába jutott információk szerint Spöttle közeli kapcsolatot ápolt például az orosz katonai hírszerzés, a GRU egyik tisztjével. A kormányközeli médiában gyakran szereplő Georg Spöttlének egyik közeli ismerőse akadt fenn egy átvilágításon a propagandista orosz kapcsolatai miatt. A Direkt36 birto...| Direkt36 - A Direkt36 egy oknyomozó újságíró központ, amelynek célja, ...
A miniszterelnök még 2022 októberében utazott Rijádba szűk kísérettel. A Direkt36 információi szerint még a kormányon belül is kevesen tudtak az útról, amelynek célja máig sem teljesen világos.| Direkt36 - A Direkt36 egy oknyomozó újságíró központ, amelynek célja, ...
A miniszterelnök fia már-már komikus módon igyekezett elrejteni, hogy részese a Csádban tervezett magyar katonai misszió szervezésének. A kormány is titkolózott, de amikor rájöttek, hogy a Direkt36 és a Le Monde francia lap bizonyítékokat szerzett Orbán Gáspár részvételéről a csádi projektben, gyorsan nyilvánosságra hozták azt. Itt van a lelepleződés története.| Direkt36 - A Direkt36 egy oknyomozó újságíró központ, amelynek célja, ...
A Direkt36 újabb bizonyítékokat szerzett arra, miként irányít külföldi diplomáciai delegációkat a magyar állam a miniszterelnök vejének, Tiborcz Istvánnak az egyik szállodájába, a Dorothea Hotelbe.| Direkt36 - A Direkt36 egy oknyomozó újságíró központ, amelynek célja, ...
A Direkt36 kiderítette, hogy még Lázár János irányítása idején az Információs Hivatal megfigyelte az Elios gyanús projektjeit Magyarországon vizsgáló OLAF-munkatársakat. Többek között ennek az iratait próbálták megtalálni akkor, amikor más szolgálatok emberei megszállták a hivatal központját 2018 nyarán.| Direkt36 - A Direkt36 egy oknyomozó újságíró központ, amelynek célja, ...
A magyar EU-elnökség a november 7-8-i csúcstalálkozóra érkezett külföldi vendégeknek több hotelt is javasolt. A Direkt36 információi szerint a miniszterelnök vejének tulajdonában lévő Dorothea Hotelt külön is a vendégek figyelmébe ajánlották.| Direkt36 - A Direkt36 egy oknyomozó újságíró központ, amelynek célja, ...