Semmi nem tántoríthatja el Lázár János építési és közlekedési minisztert az állami kastélyvagyon elherdálásától. A kormány oldalára felkerült, szűkszavú döntési adatlap szerint a miniszter személyesen határozott négy nagyértékű ingatlan elajándékozásáról.| Válasz Online
Utánajártunk, miért és hogyan lettek a HÉV-ek a főváros és az agglomeráció legelhanyagoltabb tömegközlekedési vonalai. Videóriport.| atlatszo.hu
Aki az önkénytörvényt megszavazza úgy, hogy azzal a polgárok által már felajánlott egy százalékokat is elvehessék, hiába „visibál” majd alkotmányos alapjogokról, ha netán bukik ez a rendszer. Ezeknek a képviselőknek egyetlen érvük sem lehet majd, ha netán a „nép” törvény általi, visszamenőleges és teljes vagyonelkobzásra ítélné őket. Veszélyes játszmába kezdett a Fidesz. Vélemény.| www.valaszonline.hu
A Direkt36 kiderítette, hogy még Lázár János irányítása idején az Információs Hivatal megfigyelte az Elios gyanús projektjeit Magyarországon vizsgáló OLAF-munkatársakat. Többek között ennek az iratait próbálták megtalálni akkor, amikor más szolgálatok emberei megszállták a hivatal központját 2018 nyarán.| Direkt36 - A Direkt36 egy oknyomozó újságíró központ, amelynek célja, ...