Friss hírek érkeztek vasárnap az újvidéki tragédia kapcsán, amelyben 16 ember vesztette életét. A jelentések szerint a Belgrádi Felsőbíróság 30 napos előzetes letartóztatást rendelt el mind a 13, korábban már őrizetbe vett személy esetében. Köztük van a korábbi építésügyi belügyminiszter, Tomiszlav Momirovics is.| Blikk
Leszakadt az újvidéki vasútállomás épületének egy része, a nem hivatalos információk szerint legalább harmincan megsérültek. Több mentőautó ás tűzoltóautó is a helyszínre érkezett. A vasútállomás épületét már több alkalommal is felújították, azonban a leszakadt rész az állomás megépítése óta változatlan állapotban volt.| Blikk
Párbeszédet és vitát javaslok minden televízióban és portálon a kormányellenes tüntetők megválasztott, legitim képviselőivel – jelentette be pénteken Aleksandar Vucic szerb elnök a közösségi oldalán közzétett videójában. Kiemelte: Szerbiának demokratikus párbeszéddel, nem pedig erőszakkal kell megoldania a problémáit.| Blikk