Az egész világon olyan újságírók kerültek célkeresztbe, akik korrupcióról, hatalommal való visszaélésről vagy éppen nemzetbiztonságilag kényes témákról írnak. Kétszázan vannak – magyarok mellett például Ruandából, Szaúd-Arábiából vagy Bahreinből. Kiszivárogtak az izraeli Pegasus kémfegyver adatai.| telex
Kevesebb pénzt kapnak majd az automatás palackvisszaváltásért az olyan boltok, mint a Lidl és az Aldi.| telex
11 millió eurót kapott az MKB-tól a tavalyi francia elnökválasztási kampányra.| telex
Kíváncsi, korrekt, kritikus. Pontos és friss hírek a nap 24 órájában a politikától a kiscicákig. Riportok, interjúk, elemzések, tényfeltárások és szórakoztató apróságok egy helyen.| telex
Úgy tudjuk, a kormányfő Kötcsén beszélt erről a lehetőségről. Aszódi Attila nukleáris szakember szerint szakmailag nagyon is indokolt lépésről lenne szó. Ráadásul ez egybevág az EU terveivel is, ami biztosabb ellátást és alacsonyabb árat hozhat.| telex
A külügyminiszter szerint egyelőre nem adtak ki a Paks II. vezérlőrendszereihez egy exportengedélyt.| telex
Szakértők szerint a paksi beruházást csak külföldi vendégmunkásokkal lehet megvalósítani.| telex
Megszereztünk egy dokumentumot, amely szerint a BudaParton bérelhet új irodaházat a MÁV-csoport, az Állami Számvevőszék és az NVI. Van, ahol már az is megvan, ki hol fog ülni az épülő irodaházakban.| telex
127,5 milliárdot adott kölcsön a kecskeméti egyetem az MNB-alapítvány egyik cégének. Most már jobban látszik, hogy miért.| telex
A lakásról tavaly írta meg a Direkt36, hogy a volt jegybankelnök fia köreinek birtokában lehet.| telex
4,4 százalék lett az infláció májusban az áprilisi 4,2 százalék után.| telex
A szolidaritási akcióhoz a brit Guardian és az osztrák ORF vezetője is csatlakozott. Azt kérik a kormányaiktól és az EU-tól, hogy tegyenek meg mindent a törvény megakadályozására.| telex
Ki hekkelt meg és hallgatott le kit? Mikor? Miért? Hogyan? Hol? Kinek a megbízásából?| telex
A bizottság már négy országban vizsgálta a kémszoftver használatát, háromban kormányzati képviselőkkel is találkozott.| telex
Tíz feltételezett jogsértés alapján indítottak nyomozást.| telex
Pegasus| telex
A képviselők többek között Magyarországnak is ajánlásokat adtak a kémszoftverek használatáról, és uniós szabályokkal korlátoznák a bevetésüket.| telex
Bűncselekmény hiányában nem nyomoznak tovább az újságírókat is lehallgató kémszoftver ügyében.| telex